Hogyan látjuk a látványt. Hogyan látjuk a látványt - Általános pszichológia – 1. Észlelés és figyelem

Főoldal » Képzőművészet » Látás, látvány, illúzió Látás, látvány, illúzió A mulandóságra ítélt világ látása Sokszor merengtem a csillagos eget figyelve idő, tér és illúzió viszonyáról. Ladakhban járva láttam a legtisztább égboltot.

Steven Strogatz: How things in nature tend to sync up nyilvánossági jövőkép

Ahogy felnéztem, csillagok milliárdjai sorakoztak oly sűrűn egymás mellett, mint a mesefilmekben. A jó látási viszonyok talán a tiszta levegőnek voltak köszönhetőek, vagy a nagy magasságnak s a zavaró fények hiányának. Ez a sokmilliónyi csillag eltérő távolságra van tőlünk.

Némelyik csak pár fényévnyire, de sok közülük akár több ezer fényévre kering tőlünk. A csillagok távolsága a fény sebessége alapján határozható meg; egy fényév az a távolság, amit a fény egy esztendő alatt fut be, másodpercenként A csillagos ég múltbéli állapota Ha tehát felnézünk az égre, nem a csillagok mostani állapotát látjuk, hanem azt, ahogyan a távolabbiak több ezer, a közelebbiek néhány száz esztendeje léteztek.

• Általános pszichológia
• A látás jelentősége A fényre specializálódott érzékeny sejtek, szövetek, majd egy bonyolult szerv —a szem— alapvetően fontos információkat közvetít az élőlényeknek.
• A látás folyamatai és biológiai feltételei
• Látás- és színpercepció
• Látás, látvány, illúzió | Kagylókürt
• Hogyan látjuk a látványt. Látás, látvány, illúzió | Kagylókürt
• A látásélesség látásvesztése

Köztem és a végtelen között minden méteren más-más időzóna érvényesül. S ahogy igaz ez a csillagoktól a Föld irányába haladva, igaz megfordítva is: a jelen pillanat képe eszeveszett sebességgel halad a mindenség felé, hogy ott egyre hogyan látjuk a látványt, ritkuló képként hagyjon benne örök lenyomatot.

S minél távolabb kerülünk a Földtől, annál régebbi lenyomatát láthatnánk az itteni életnek. Ha elég gyorsak volnánk, saját múltunk jövőjébe, azaz jelenünkbe is bekapcsolódhatnánk, de ha túl lassúak vagyunk, nemcsak jövendőnkről, de múltunkról is lekésünk. Az a csillagos égbolt, amit látunk, ebben a formájában tulajdonképpen soha sem létezett és ma sem létezik. Mégis egyszerre láthatjuk Univerzumunk legkülső szélének sok ezer évvel ezelőtti állapotát, aztán a Földhöz közeledve a néhány évszázados történelmet, Naprendszerünkön belül pedig a néhány perce történt eseményeket a tágas térben.

A távoli csillagok, meglehet már nem is léteznek — bár még látjuk őket, mert képük, fényük folyamatban van —, lenyomatuk még érkezik hozzánk.

A fénysebesség korlátai miatt nem érzékelünk bizonyos változásokat, amik pedig fontosak hogyan látjuk a látványt a fényhez kötött érzékelés korlátozó küszöbértéket is jelent. Minden észlelésünk első korlátja a fény. A csillagokkal könnyű a dolgunk, mert önfényűek, önnön fényüknél érzékelhetőek, de a körülöttük levő bolygókat vagy holdakat már nem láthatjuk szabad szemmel.

Földi körülmények között is csak azt észleljük, amit megvilágít a fény. Ha gyönge a megvilágítás — például újholdas éjszakákon —, alig-alig látunk. A természetközeli népek sokkal jobban látnak a sötétben, mint mi, hiszen szemüket nem gyengítette a folyamatos műfény.

Sok állat sokkal élesebben lát, mint az ember, vagy egészen kifinomult technikával érzékeli a külvilágot. Gondoljunk csak a denevér radar füleire, mely sokkal pontosabb információt ad a sötétben őt körülvevő világról, mint a mi szemeink. A denevér magas komarovsky szemész története ad ki, mely a tárgyakról visszaverődve jelöli azok helyét, nagyságát és formáját.

Az ember számára viszont csak az látható, amit egy külső fényforrás megvilágít. Ezzel kiszolgáltatottá váltunk a külső fényforrással szemben, aminek a színe is fontos, hiszen meghatározásaink a Nap sárgásfehér fényénél igazak.

Az ettől eltérő színű fények más-más látványt nyújtanak, néha láthatatlanná téve dolgokat. A filmes hogyan látjuk a látványt gyakran használta ki a kék háttérből adódó lehetőségeket. Amit az ember látása érzékel, nem más, mint a fény visszaverődése az objektumokról, amit pedig színként érzékelünk, az a különböző hullámhosszon visszavert fény. A tárgyaknak nincs színe, de különböző a sűrűségük és így más-más módon verik vissza a fényt.

A szemünk finomságától függ, hogy mi az a legkisebb módosulás, amit már színváltozásként érzékelünk.

Hogyan is látunk tulajdonképpen? Látás, ahogy látjuk

Nyilván ebben sem vagyunk egyformák, hiszen a kifinomultabb látással rendelkezők számára kisebb változás is észlelhető. Az anyagnak létezik olyan ritka formája, amit már nem látunk. A levegő vagy a gázok többsége olyan csekély sűrűségű, hogy jelenlétüket képtelenek vagyunk látványként érzékelni. Így jó néhány finomabb, fizikai értelemben nagyon ritka jelenség sem látható számunkra: az aura, a gondolat s egyebek.

Szabad szemmel nagyon kevesen érzékelik az aurát, bár bizonyos speciális technikákkal ma már tudnak aurát fényképezni, aminek a színe is látható. Akinek jó a szeme, láthatja, pontosabban érzékelheti a hő jelenlétét, hiszen a felforrósodott levegő másként engedi át a fényt, és kicsit torzítja a mögötte levő világot. A levegő esetében is létezik ilyen fényvisszaverődés, illetve -elnyelés, de a levegő oly ritka, hogy nincsen színe. Tegyük hogyan látjuk a látványt, szerencsére, hiszen különben nem látnánk semmit a környező világból, mert eltakarná a levegő!

A világ kiegészíthetősége A tárgyak egymásmögöttisége így is okoz némi nehézséget. Agyunk kiegészíti a hiányzó részeket, de ezt meg kell tanulnunk. Ha például szemből ránézek egy szekrényre, tudom, hogy van mélysége, de nem látom. Ha egy fa törzsét a látás gyorsan lemegy a ház vagy a kerítés, tudom, hogy van törzse, bár nem látom. A világ kiegészítésének feladata nagyon gyakran okoz problémát.

Gondoljunk csak egy félig olvasható betűsorra, amit agyunk kiegészít és a hogyan látjuk a látványt szót, fogalmat olvassa ki belőle. Az emberek többsége azt hiszi, az ilyen feladatokat mindannyian egyformán oldjuk meg, pedig ez messze nem így van. Mivel a világ kiegészítése nagyrészt tanulási feladat, nagyon nagy mértékben függ a szociális háttértől, az anya gondoskodó magyarázataitól, illetve az iskolától; de legnagyobb mértékben a rajztanulás szintjétől.

Gyakran kaptunk olyan rajzfeladatot, hogy a frontálisan beállított modellt rajzoljuk le hátulnézetben. A feladat számomra mindig kedves és izgalmas volt, főként az utolsó perc, mikor a túloldalról is megnézhettem a valóságot és összehasonlíthattam a rajzlapommal.

A látvány és a tudat nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz. Látnak olyan dolgokat, melyek az egyszerű emberek számára nem is érzékelhetőek. A tudat és a képalkotás kapcsolatát legjobban talán a képzőművészetben figyelhetjük meg. Érdemes megnézni az egyiptomi, az indiai és az európai rajzokat és képeket. Az egyiptomiaknál, mint ismeretes, nem volt jelen a perspektíva, képeiken a valóság minden részletét ábrázolták, még a takarásban levő részleteket hogyan látjuk a látványt, kiterítve vagy egymás fölé helyezve.

Így tulajdonképpen sokkal több információhoz juthatunk, mint a nálunk megszokott perspektivikus képeken. A megjelenítendő környezet minden fontos részlete megtalálható és ezek egymáshoz való viszonya is egyértelműen felismerhető.

Látás, látvány, illúzió | Kagylókürt

Ez természetesen nem hogyan látjuk a látványt utal, hogy az egyiptomiak nem láttak perspektívát, hanem eltérő véleményt alkottak a képi ábrázolásról.

Azt jelenítették meg, ami számukra a legfontosabb volt. A perspektíva nélküli kép egy általános igazság megfogalmazására törekszik, ami nem csak egy irányból valós, hanem abszolút igazságnak tekinthető.

Ehhez hasonlóak a nálunk is alkalmazott szerkezeti, nézeti rajzok. Az ilyen képek természetesen nem készíthetők el egy helyben ülve, amikor lerajzoljuk azt, ami látható. Egy kert valósághű ábrázolásához nélkülözhetetlen a terep bejárása, a sokszor láthatatlan részletek, csak bizonyos nézőpontból feltáruló apróságok megfigyelése.

Az egyiptomiak az emberábrázolásnál is a legjellemzőbb irányokat, nézeteket használták fel: a fejnél a profilt, a testnél a frontális nézetet, a lábaknál az oldalnézetet. Ilyen pózban sohasem áll az ember, teste mégis így képezhető le a legpontosabban; ráadásul ez a nézet az emberlétnek egy olyan elegáns és tiszta megfogalmazását adja, amely mentes szinte minden evilági anyagi jellemzőtől tudatlanság, szenvedélys a humán létezés isteni perspektíváját helyezi előtérbe, minimális karakterábrázolással.

Ugyanez figyelhető meg a régi indiai képeken is. Nincsenek túlrészletező természeti leírások, nincsenek árnyékok. Természetesen nem azért, mert nem látták, vagy nem tudták volna lerajzolni, hanem azért, mert az hogyan látjuk a látványt abszolút vonatkozásait igyekeztek megragadni. Ez a lényeg szinte steril ábrázolása; ezért sosemvolt fákat és lehetetlen, eltúlzott arányokat, szemeket, tagokat alkalmaznak a festők, a leíró ábrázolás helyett a kvintesszencia megragadása végett.

Így tudták ábrázolni a magas szintű érzelmeket, a raszákat, s ez a képesség éppen nem a feleslegesen túlrészletező technikából adódik, hanem a letisztult, jól áttekinthető szerkezetből, az arcokból és a tekintetekből sugárzó emóciókból.

Perspektívanyerés és -vesztés Az európai festészet is ezeken az alapokon indult el, de a reneszánsz végleg megváltoztatta a képi ábrázolás hogyan látjuk a látványt. Leonardo ezt még meglehetősen visszafogottan használta, hiszen az árnyékok nagyon diszkréten vannak jelen és a térbeli elhelyezés sem ad egy szűkülő irányt. Hasonlítsuk össze az ő képeit a ma divatos, az abszurditásig fokozott perspektivikus ábrázolásokkal, ahol az árnyék már jelentősebb, mint a fény, és az ember anyagi mivolta, szenvedélyessége van jelen, nem pedig a lelke.

A tér szűkülése szinte drámai, kizárja a hogyan látjuk a látványt látás minden lehetőségét. Csak a legjobbak képesek a fizikai tér és dimenzió lezárásával vagy megsemmisítésével feltárni a metafizikai valóság lehetőségét, feltörve a transzcendens dimenziók pecsétjét.

A tudat átalakulásával a látásmód is nagymértékben átalakul, ami talán a művészetben ragadható meg a legjobban.

• Hogyan látjuk a látványt Steven Strogatz: How things in nature tend to sync up nyilvánossági jövőkép Ez a képességünk, térbeli látásunk nagyrészt a kora gyermekkori tanulás során fejlődik ki.
• De látóagyuk alacsonyabb fejlettsége miatt látásuk főként csak a mozgás érzékelésére szolgál.
• Hogyan látjuk a látványt - Általános pszichológia – 1. Észlelés és figyelem
• Hogyan is látunk tulajdonképpen? Látás, ahogy látjuk
• Gyógyszerek látásra olcsó

Gondoljunk csak a Rorschach-féle teszt asszociációs képeire! A realista látásmódot hajlamosak vagyunk magasabb szintűnek tekinteni, pedig talán ez van legmesszebb a valóságtól. A művészvilág játékos kedvében olyan képeket is alkotott, melyek egyszerűen az emberi szem gyengeségét használják ki, így nyújtják a látványt.

Gyakran éltek a két dimenzió kínálta trükkök lehetőségével, erre talán az egyik legjobb példa Vasarely pop-art művészete. Olyan hogyan látjuk a látványt játszott a vonalakkal, hogy szinte valósággá vált a három dimenzió a papíron, anélkül, hogy bármilyen árnyékolást alkalmazott volna. Szemünk nem tudja követni a síkot, hanem a vonalak hatására átlép hogyan látjuk a látványt térbe. A huszadik század második felében sokan játszottak ezzel, és a reklámszakma is gyakran használta.

A pirosnak és a kéknek is van olyan árnyalata, mely egymás mellé helyezve előtérbe hogyan látjuk a látványt a feliratot.

Vagy nézzük a varázsképeket, ahol létezik egy elsődleges kép, melyet mindenki lát rögtön, illetve egy másodlagos kép, ami csak egy idő után tűnik elő, a fókuszálás gyengülésével. Ilyenek a látásvizsgálatban alkalmazott színes körök mögé rejtett számok.

A szem gyengesége gyakran határt szab lehetőségeinknek. A szürkületi farkasvakság vagy a túl erős, vakító fény valósággal bántó benyomás. Nem tudjuk követni a nagy sebességgel mozgó tárgyakat — például egy lövedék útját —, de a túl lassan mozgó vagy változó jelenségeket — például egy hegy sorvadását — sem.

Érzékelésünk eme korlátai nehezítik kapcsolatunkat a hogyan látjuk a látványt. Ezért tarthatatlan a közkeletű mondás: hiszem, ha látom — mert a szemünk gyakran becsap bennünket. Azt sem látjuk, ami az orrunk előtt van, az empirikus észlelés sokszor csődöt mond. Egy százforintos fémpénz elegendő a Nap eltakarásához, holott az sokszorta nagyobb, mint az érme.

A Hold gyakran a Nappal azonos méretűnek tűnik, pedig jóval kisebb. Számunkra evidens, hogy ami messzebb van, azt kisebbnek látjuk. Ez egyre szűkülő perspektívát feltételez, ahol csak a távolság ismeretében tudunk viszonyítani. Egy képen ábrázolt látvány abszolút nagyságát nem tudjuk meghatározni, csak akkor, ha van viszonyítási alapunk.

A filmes szakma és a látványtervezők gyakran élnek ezzel a lehetőséggel is. Látásunk gyöngeségét a szemfényvesztők is kihasználják mutatványaik során. Eltüntetnek és elővarázsolnak dolgokat, amik a mutatvány előtt s után is ott voltak, csak mi nem látjuk őket. De mennyi minden zajlik előttünk, anélkül hogy bármit látnánk belőle! Jobb látótér látjuk a meleget vagy a hideget, nem látjuk a zenét, vagy az érzelmeket, mint önálló rezgéseket; nem látjuk, ahogy a fény halad, nem látjuk a levegőben szaladgáló vírusokat; semmit, ami túl kicsi vagy túl nagy.

Hullámhosszban és méretben egy igen szűk intervallum az, ami látható számunkra. Mégis mi az, amit látunk? Amit látványként érzékelünk, valójában nem más, mint a retina irritációja. Valamely ingerhatás éri az érzékelő hogyan látjuk a látványt, de ez a hatás függetlenedhet a minket körülvevő tárgyi valóságtól.

Erre a gondolatra épült a hetvenes években készült Brainstorm című film. A történet szerint a látóidegen keresztül a többi idegvezeték is elérhetővé vált, így a computer vezérelte látvány nemcsak mentális hatást keltett, hanem testileg is átélhetővé vált. A gépi vezérlés más-más forgatókönyvek szerinti élmények gyakorlati megélését tette lehetővé, sőt, fordítva is működött a dolog: az emberek tapasztalataihoz kapcsolódó képeket is rögzíteni tudták.

Így tapasztalták meg mások is, hogy mit lát egy zongorista játék közben, vagy mit érzékel az ember a halála előtt.

Wekerlei Térvers

Az anyagi látás alapja egy idegpályán végigfutó ingerhatás, ami többnyire a fizikai valóság hatására jön létre, de nem feltétlenül.

A látvány tapasztalati úton válik tudatos valósággá számunkra, ellenben a tisztánlátás azt feltételezi, hogy nem az anyagi látványhoz kötjük a tapasztalatot. Megpróbálunk finom rezdüléseket is észrevenni, túl az anyag bűvöletén, s egyre közelebb jutva az anyagtalanhoz.

A tisztánlátás azt jelenti, hogy a kevésbé sűrű halmazokat is érzékeljük, s ezekből minél magasabb szintű összefüggéseket igyekszünk megérteni, majd ezeket az eredményeket visszavetítjük a látványra.

Látás, látvány, illúzió

Ismertem olyan világtalan embert, aki érzékelte az aurát és a harmadik szemével látott. Számára az emberek fényesebb vagy kevésbé fényes fénygombócok voltak, így mindig tudta, ki honnan beszél hozzá és milyen lelki szinten áll az illető.

Melyik látás a valóságosabb: az övé vagy a mi anyagi szemünk által megismert világ? Lehetséges-e, hogy az ő általa megismert dolgok nincsenek a mulandóság táblájára róva? Olyan ez, mintha a biológiai szem csak azt láthatná, ami az örök változás keretein belül zajlik, s bár tudomásunk van a mindenség egy másik régiójáról, azt mégsem láthatjuk.

Talán túl durvák a látóidegeink és így csak hogyan látjuk a látványt igen erős hatást érzékelik? Vagy létezik a finomabb látásnak egy másik eszköze? A látás, mint érzékelés három szereplője a fény, a szem és a tudat. Az első problematikus elemről, a fényről már hogyan látjuk a látványt, a második a látás eszköze, a szem, ami felfogja a fényvisszaverődést. Ez az eszköz, a fizikai látás sem eléggé kifinomult, s bár a látás, mint érzékszervi működés fantasztikusan bonyolult, mégis mondhatjuk, a kifejezetten durva hatások észlelésére van kalibrálva.

Szemünk a Napot nem bírja, hiszen annak belső fénye túl sok számára. Meglehetősen szűk intervallumban — nm nm közötti hullámsávban — érzékeljük látványként a világot. A fény mellett persze a hallás, hőérzet formájában egyéb hullámokat is érzékelünk, más módokon is letapogatjuk a világot.